Sziasztok!

Mint azt már sokan tudjátok 3,5 év után sikerült az, amiért eddig küzdöttünk: végre kisbabát várunk! <3

A történetem ott fejeződött be ezzel kapcsolatban, hogy 2019-ben két sikertelen inszemináción voltunk túl, ami fizikailag és lelkileg is megviselt minket. Aztán januárban jött a feladat: lombik. 

(Fénykép forrása, ahol a lombikról is olvashattok: https://elokeszules.blog.hu/2018/10/21/lombik_vagy_nem_lombik)

Novák doktor úrnál jártam, ahol megnéztük a bélendometriózisomat (ami köszöni szépen, jól van) és megbeszéltük, hogy nálam feleslegesen "szórakozunk" inszeminációval. Mindenképp lombikra küldött, aminek köszönhetően jött az újabb feladat: meg kellett keresnünk a megfelelő intézményt és orvost, aki segít nekünk. 

Szerencsére egyik barátnőm hamar tudott segíteni ebben és a SOTE Asszisztált Reprodukciós Centrumát ajánlotta. Fel is kerestük őket, február közepére kaptunk időpontot egy első körös beszélgetésre. Itt megkaptuk a listát a szükséges vizsgálatokról: az alaphormonok mellett szükség volt még jó néhány speciálisabbra, valamint a Párom is kapott feladatot, nehogy unatkozzon. :) Ezt sikerült el is kezdeni, a 3.napi ciklushormon-vérvételen túl is voltam, viszont a 21.napira sajnos már nem sikerült eljutni, mert jött a koronavírus és a leállás. 

Természetesen nem érintett minket jól. Újabb pofon, újabb késlekedés, újabb várakozás. 

Aztán májusban tudtunk újra indulni, itt a megérzésemnek köszönhető, hogy ez is így alakult. Az az információ volt a honlapon közzétéve, hogy "sorban állás" van a vizsgálatoknál, az újraindulás miatt először válogatnak a párok között és a Centrum fogja keresni a pácienseket a továbbiakkal kapcsolatban. Vártam 2-3 hetet, de csak nem érkezett a telefon, úgyhogy futottam én egy kört náluk. Kiderült, hogy nem minden orvosnál van ez a válogatás és hála istennek az én orvosomnál pont nincs, úgyhogy a következő ciklusban kezdhetünk is újra minden vizsgálatot, aztán haladhatunk a lombikkal. Természetesen nagyon örültünk neki, bíztunk benne, hogy innentől felgyorsulnak az események.  

Túlestünk minden vizsgálaton és júniusban el is tudtunk menni az orvoshoz minden eredménnyel. Legalábbis ezt hittük. Kiderült, hogy a hüvelykenet-tenyésztés eredménye nem érkezett még meg, várni kell még rá 2-3 hetet. Végre meglett, viszont az egyik baktériumra pozitív lettem. Visszamentünk az orvoshoz, aki azt közölte velünk, hogy amíg erre a baktériumra nem leszek negatív, addig nem kezdhető a vizsgálat. Már július elején jártunk. Nem voltunk boldogok. Mondhatni nagyon nem. 

Mivel júliusban jártunk, esedékes volt a kontroll Novák doktor úrnál, ahova sajnos sok, újabb panasszal/tünettel érkeztem. Szerencsére a bélendometriózisom nem nőtt, viszont a panaszok miatt szóba került a műtét lehetősége is. Azt beszéltük meg, hogy bár Ő nem javasolja, de ha szeretném megműt, viszont mindenféleképpen szeretné egy meddőségi specialista véleményét is a műtét előtt. Nem beszéltük meg véglegesen, hogy műtét lesz. Bíztam az ajánlott specialista véleményében, ugyanis Ő nem volt más, mint doktor úr felesége, Dr. Vesztergom Dóra. Szerencsénkre Ő is a SOTE ARC-n dolgozik, így nem volt más dolgunk, mint a meglévő leletekkel, eredményekkel egy időpontot kérni hozzá. 

Augusztus elején sor is került a találkozóra, ami alatt sok-sok új információt megtudtam az endometriózisról, valamint az engem érintő részéről is. Kiderült, hogy IV.stádiumú endometriózisom van, ami a legsúlyosabb. A cuki kis csomóm a méh hátsó falát, a méhtartó szalagokat és a végbél egy részét érinti. Valamint a korábbi műtétem (amikor a bal petefészkemben található csomót távolították el) miatt sajnos a petefészkem működése/minősége jelentősen romlott, ami az AMH értékemen is meglátszódott. Dóra is elmondta, hogy nem javasolja a műtétet, mert a "bontás" nagyobb károkat okozna mint a jelenlegi helyzet, valamint felmerülhet szövődmény, esetleg újabb műtét, vagy a sztóma is szóba kerülhet. Úgy döntöttünk inkább, hogy a jelenlegi helyzetben maradjon a lombik, viszont mindenképp Dórával. Két szempont is közrejátszott abban, hogy az orvos-váltás megtörténhessen: egyrészt a korábbi orvosom befejezte a praktizálást a SOTE ARC-n belül, valamint szerencsére az én kérésemre is megtörténhetett ez a dolog. 

A meglévő vizsgálatok eredményeit átnézve Dóra azt javasolta, hogy a következő ciklusban indítsunk lombikot. Újabb vérvételt azért nem javasolt, mert véleménye szerint nálam javulást/romlást/más eredményeket nagyon nem látnánk, valamint a baktériumra vonatkozóan azt az infot kaptam, hogy ez bármikor előfordulhat a női szervezetben és nem befolyásolja a lombik eredményét. 

Természetesen nagyon örültünk és végre éreztük azt, hogy haladunk a dolgokkal. :) :) :) 

Nem kellett sokat várni a következő ciklusra, augusztus 18-án már vérvételen ültem. Elkezdeni az egészet viszont csak 24-én tudtuk, ekkor voltak az eredményeim a kezdésnek megfelelőek. Megkaptam a kis sorvezetőmet, ami már az inszeminációk miatt ismerős volt. 

Mint azt már tudjátok, félek a tűtől. A lombik során pedig nagyrészt injekciókkal találkoztam. Volt ismerős is közte, volt, aminek meg kellett tanulni a használatát. És elmondhatom Nektek, ezalatt a program alatt mindent megcsináltam, amit csak lehetett az injekciókkal: munkahelyen a wc-ben, a nővérem társaságában adtam be, kiöntöttem egyet, az Ovitrelle (tüszőrepesztő) egy része nem bennem, hanem a csapban kötött ki, fájt is, be is pirosodott és még sorolhatnám. Az injekcióktól és dobozaikról nem készítettem képet, de higgyétek el egy nagyobb szatyorban várják, hogy leadjuk a megfelelő veszélyes hulladék gyűjtő helyen. 

Szóval végre haladtunk szépen, lassan. Szeptember 4-én volt a petesejt leszívás. Altatásban, éhgyomorra. Az egész lombik alatt nagy problémákkal küzdöttem. Például hogy be fogom-e tudni adni az injekciót, odaérek-e a vérvételre, az altatás előtt pedig azon izgultam, hogy tényleg el fogok-e aludni. :D Jelzem: igen, sikerült. :) Egy fájdalom volt csak: a kanült a kézfejembe kaptam, mivel a karomnál nem találtak megfelelő eret. Ezt okozza, ha étlen-szomjan vagy már több, mint 11 órát. :) 

7:30-ra kellett beérkezni a SOTE-ra, ahol kaptam egy ágyat, átöltöztem pizsibe és vártam a továbbiakat. Dóra nagyon aranyos volt, mert benézett hozzám, elmondta, hogy a progeszteron értékem hála istennek jó, így beültethető majd a kis embrió. Már persze ha lesz, de akkor még ezért szurkoltunk. A szobában megismerkedtem egy nagyon kedves leányzóval. Nekik most nagyon szorítsatok, mert lombik-folyamatban vannak és most nagyon kell nekik mindenféle pozitív gondolat/energia! :) 

Maga a leszívás azért történik altatásban, hogy ne lássuk azt a gyönyörű nagy tűt, amivel leszívják a kis petezsákokat. Legalábbis szerintem. A lényeg, hogy nem láttam, mert jót aludtam. :) Az egész egyébként nőgyógyászati vizsgálati pozícióban történik. Az altató-oldat csípett, de szerencsére gyorsan elaludtam tőle. :) 

Az altatás után már a szobában ébredtem, ahol a műtős-fiú kérte, hogy kapaszkodjak a nyakába, hogy át tudjon pakolni a rendes ágyra. Az első kérdésem az volt felé, hogy "Hát Te meg mit keresel itt?". Ugyanis maszkban nagyon hasonlított egyik kollégáimra. Persze fél perccel a kérdés után, mikor észhez tértem bocsánatot is kértem tőle, de ettől függetlenül akkor, ott, nagyon vicces volt a helyzet! :D 

Az ébredés után már pisilni mentem, ettem, ittam, írtam mindenkinek, hogy jól vagyok. A szobatársnőm csodálkozott is rajta, hogy ennyire aktív vagyok, miután így kiütöttek. :) Dóra asszisztensével, Annával sikerült megbeszélni, hogy összesen 7 petesejt lett, de elvileg erről kaptam infot még fent a műtőben is (amit igazából csak elhiszek, mert nem emlékszem rá :) ). Itt azt hittem megszabadultam az injekcióktól, de a lombik-protokoll nem állt meg, elő kellett készülni a beültetésre, ami miatt újabb injekciókra volt szükség. 

Miután hazaértem, indultunk is a Balatonra, az első házassági-évfordulós ünneplésre. Nem volt egyszerű, mert az injekcióktól feszült a pocakom, de szerencsére magán a lombikon nem sokat gondolkodtunk. Egészen szombatig, amikor is csörgött a telefon, az embriológus hívott, hogy a 7 petesejtből 6 megtermékenyült. :) Nagyon örültünk és vártuk a hétfőt, amikor is kaptuk az újabb telefont, hogy a 6-ból 4 maradt "életben" és szerdán (09.09.-én) várnak a beültetésre. 

A beültetésre szerencsére nem étlen-szomjan, hanem teli húgyhólyaggal kellett érkezni. Valamit-valamiért. :) Gondolom kitaláltátok, hogy ezen a napon azért izgultam, nehogy bepisiljek. :D Szóval szerdán megérkeztem, kaptam szobát, bár itt most egyedül voltam. Épp sikerült átöltözni, mikor már jöttek is értem, mehettünk fel a műtőbe. 

Maga a beültetés is a nőgyógyászati-vizsgálati pozícióban történik, a folyamat ugyanaz, mint az inszeminációnál. Szerencsére mind a négy embrió megmaradt, amiből csak egyet kaptunk vissza. Dóra még az elején elmondta, hogy a lombik sem sikerülhet elsőre, kevés az esély rá. Természetesen erre készültünk, lelkiekben tudtuk, viszont az nagy segítség volt, hogy ha az első embrió nem is tapad meg, van még három "lehetőségünk". Elég morbidul hangzik, de így van. 

A beültetést egyébként ultrahanggal végig követik, a beültetett embrióról pedig kaptam egy képet. :) Miután lekísértek a szobába azt nézegettem és kértem, hogy kapaszkodjon és maradjon velünk. 

A hazaút egyébként nagyon vicces volt. :) 15 perc sétára lakunk az intézettől, viszont Páromtól kértem (vigyorogva), hogy jöjjön el értem kocsival. Ő volt olyan cuki, hogy ezt meg is tette, amin én nagyon jót nevettem. Neki nem esett le, hogy csak viccelek, bár nem értette miért kell kocsival jönnie. :D Szóval hazaértem és pihentem, de nem hímes tojás módjára, mint az inszemináció után. Hajolgattam, Baltazárral foglalkoztam, filmeztem. Csütörtökön még nem dolgoztam és mivel áram sem volt aznap, így Catan telepeseivel játszottunk, amin nagyon jókat szórakoztam.

Aztán jött a feketeleves. A beültetés hétvégéjén beköszöntött a havi bajom, ami hivatalosan esedékes volt. Más volt, mint a többi, de azért rosszul esett. Ettől függetlenül használtam tovább a progeszteron kúpot a protokollnak megfelelően és pár alkalommal meg is toldottam egy kis Women's Cream-el (természetes progeszteron krém). 

Hétfőn telefonáltam a dokinak, csináltunk egy vérvételt. A progeszteron érték alapján nem volt sem biztató, sem elkeserítő a helyzet, úgyhogy használtam tovább az előírásnak megfelelően a progeszteron kúpokat. 

Őszintén szólva elengedtem ezt az egészet. Néhányszor elbeszélgettem a babával, hogy ha szeretne velünk maradni, akkor nagyon fogunk örülni. Ha viszont úgy dönt, hogy most elmegy, azt is elfogadjuk. Tudtam, hogy van még 3 fagyibabánk és reméltem, hogy ha most Ő nem is, hármójuk közül valaki majd úgy dönt, hogy a mi babánk lesz. 

Aztán a vérzés elállt, és 09.23-án hivatalos voltam egy vérvételre. Nem csináltam aznap tesztet, mert már úgy voltam vele, hogy úgyis kiderül mi a helyzet, szóval már úgyis mindegy. :)

Épp egy meetingen ültem, mikor az ügyfélkapun megnéztem az eredményt és ott virított magas progeszteron és HCG értékkel. A tenyerem izzadt és alig vártam, hogy vége legyen a meetingnek, aztán hívjanak villámgyorsan. Kiderült, hogy a telefonhívásra másnapig várnom kell, ugyanis a protokoll szerint a vérvétel eredményét az asszisztensek kapják meg, amit egyeztetnek az orvosokkal és csak másnap telefonálnak. Szóval izgalom. 

Páromat nem akartam megvárakoztatni egy nappal, úgyhogy hazafelé beugrottam a gyógyszertárba és vettem két terhességi tesztet. Hazaértem, gyorsan meg is csináltam és nem akartam hinni a szememnek. :) 

Siettem Páromhoz, aki elsőre nem is értette, hogy mi történik, mert korábban azt mondtam neki, hogy nincs még eredmény. :) De nagyon örültünk, hogy végre itt van és sikerült. :) Korábban egy kis ajándékot készíttettem neki, ezzel kapta meg a pozitív tesztet is. :) 

Másnap reggel azért csináltam még egy tesztet, mert ugye a reggeli a biztos, de hála istennek az is pozitív lett, és aznap megérkezett a várva-várt telefon is a gratulációval.

Innentől már csak azon szurkoltunk, hogy velünk maradjon. Biztató volt az is, hogy az október elején végzett első ultrahangon már a szívverését is meghallgathattam. :) Hazafelé jövet találkoztam a SOTE ARC megalapítójával, Sipos doktor úrral. Beszélgettem vele, kérdezte, hogy hányadik lombik, sikerült-e?! Első, és hála istennek igen. Gratulált és elmesélte, hogy ezért csinálta ezt az intézményt. Hogy minél több baba szülessen. És milyen jól tette. Egy csoda az az intézmény, ahol mindenki kedves, segítőkész és nagyon érti a dolgát. Csak hálásak lehetünk nekik! :) 

Azóta már tudjuk, hogy egy egyáltalán nem szégyenlős, a családi ékszert villámgyorsan kipakolós kisfiú növekszik bennem, aki majd a Dániel névre fog hallgatni (legalábbis reméljük-bár őszintén szólva nekem a Batman név is tetszik :D ) és május végén érkezik. :) 

Nem tudom hogyan, de sikerült nagyon nyugodtan végig csinálni ezt a lombikot. Sokat segített Árvai Nóri, akit a lombik előtt kerestem meg, Baltazás és Loki, akik a kis szőrös tappancsaikkal és idióta fejükkel elterelték a gondolataimat, a Párom, aki elviselt a hülyeségeimmel és még néhány ismerős, akik tippekkel-tanácsokkal láttak el. 

Most már kezd visszatérni az energiám is, tornázok, dolgozok, pihenek, amíg meg nem érkezik a kis-Főnök. :) :) :)

Vigyázzatok magatokra! :)